#Novák Katalin
Kiengedte a Fidesz a börtönből Budaházyt, ezzel potenciális riválist is kreált Toroczkainak
Azzal, hogy Budaházy György kegyelmet kapott, a hosszú éveken át róla kialakult kép egy csapásra megváltozott: már nem ő a vesztes, aki börtönben tölti el azt az időt, amit egykori barátai politikai karrier építésére használnak. Most győztest csinált belőle a Fidesz. Visszatérésével azonban hosszabb távon éppen azoknak a politikus barátainak okozhat fejfájást, akik már nem az öntörvényűségre, hanem a professzionális politizálásra építik a Mi Hazánkat.
Dezső András

Novák Katalin ott lesz III. Károly koronázásán
A köztársasági elnök elfogadta őfelsége meghívását.
hvg.hu

ARD-Híradó: Orbán a maga javára használja ki a pápa látogatását
Nem világos, hol van a közös nevező Budapest és a Vatikán között.
hvg360

Ferenc pápa leckét adott kereszténységből a kormány ájtatoskodóinak
Helyeslőn bólintott a kormánynak és az egyházi vezetőknek Ferenc pápa, majd keményen kiosztotta a sorok között mindannyiukat. A pápa háromnapos látogatásának végén már látszik, miért jött Ferenc vissza Magyarországra: temetni a társadalmi árkokat és irányt mutatni a fiatalságnak.
Toroczkai már Budaházyval koccintva hirdeti, hogy ukránokat börtönözne be, az LMP és a DK viszont elítéli Novák kegyelmi döntését
Ungár Péter a terrorvádak miatt jogerősen elítélt Hunnia-alapító szabadon bocsátását a Fidesz politikailag kiszámított, szélsőjobbnak tett gesztusaként értelmezte.
hvg.hu

A közlönyben is megjelent, hogy felmentették Ruszin-Szendi Romuluszt
Ruszin-Szendi utódja Böröndi Gábor lesz.
hvg.hu

Budaházy a kegyelméről: Remélem, hogy a haza szolgálatában meg tudom még hálálni
A terrorvádak miatt korábban elítélt aktivista nagyon hálás mindenkinek.
hvg.hu

Kegyelmet adott Budaházy Györgynek Novák Katalin a pápára hivatkozva
A pápalátogatásra hivatkozik az államfő döntésében, amellyel kegyelmet adott a terrorvádak miatt jogerősen 6 év börtönre ítélt Budaházy Györgynek és társainak.
hvg.hu

Nem tűzik napirendre májusban a Novák Katalin által megvétózott panasztörvényt
Pedig a nem kifogásolt részt európai uniós kötelezettségként sürgősen el kellene újra fogadni.
Felmentették Ruszin-Szendi Romulusz honvéd vezérkari főnököt
Az okot nem közölte a Honvédelmi Minisztérium. A feladat ellátására Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja a honvédelmi miniszter.
hvg.hu

Die Zeit-kommentár: Összejátszhat Orbán Novák Katalinnal a panasztörvény vétójánál
A német lap újságírója szerint nehezen képzelhető el, hogy az Orbán Viktorhoz hű Novák Katalin egyik pillanatról a másikra szembe forduljon a miniszterelnökkel. Sokkal inkább azt látja realitásnak, hogy Novák a vétóval is Orbán akaratát hajthatta végre.
hvg360

Novák Katalin megmutatta, milyen ajándékkal lepi meg Ferenc pápát
Bibliás gyermekrajz-albummal lepi meg Ferenc pápát Novák Katalin, a köztársasági elnök a Facebookon leplezte le az ajándékot.
hvg.hu

Novák Katalin a spanyol nyelvtudását fejleszti a pápalátogatásra
A négyszemközti beszélgetésre készül az államfő az egyházfővel.
hvg.hu
1

-
hvg.hu
-
MTI
A kordonbontókat és a békemenetelőket is várja Semjén Zsolt a pápa vasárnapi miséjére
Nem tudni, mennyibe fog kerülni a katolikus egyházfő háromnapos budapesti látogatása, de kedden kiderült, hogy a delegáció teljes költségét az állam fizeti. A pápalátogatást szervező operatív törzs nem szeretne politikai áthallásokat, várják Bayer Zsolt híveit és az ellenzéki tüntetőket is.
Bírság lett a Novák Katalin jelenlétében felavatott szoborból
A felirat miatt bírságolták meg a nagykárolyi polgármesteri hivatalt.
MTI

Békemenetet hirdetett a pápa vasárnapi miséjére Bayer Zsolt
A fideszes megmondóembert elmondása szerint folyamatosan keresték, hogy mikor tart már békemenetet. Így gyorsan hirdetett egyet vasárnapra, így a szervezéssel sem kell vesződnie, szerinte pedig ha sokan lesznek, annak „politikai üzenete is lesz”.
hvg.hu

Novák Katalin alig várja, hogy a pápával együtt imádkozzon a békéért
Az államfő az egyházfő Twitter-posztjára reagált.
hvg.hu

Novák Katalin megvétózta, hogy anonim feljelentésekkel védjék a „magyar életmódot”
A nemrég elfogadott panasztörvény egyik fejezete idegen test a jogszabályban, „nem erősíti, inkább gyengíti az alaptörvényi értékek védelmét”. Ezért Novák Katalin köztársasági elnök nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az országgyűlésnek.